politikai szédelgők

Ártatlanra festve

Egy normális ünnep

Momentum Mozgalom városligeti piknik

2017. március 16. - oriandras.hu

Ma abban a remek élményben volt részem, hogy találtam egy helyet, ahol normálisan lehetett ünnepelni, aki akart politizálhatott, aki akart szórakozhatott, aki akart emlékezhetett. Mindezt egy csomó ember közösen, egymás mellett és barátságos, jó hangulatban művelte. A Momentum Mozgalom városligeti piknikjén jártam.

Évek óta nagy bánatom (és ennek nem egyszer nekifutottam már a blogon is), hogy mennyire sajnálom ahogy átpolitizáljuk és elvesztegetjük a nemzeti ünnepeinket. A lányommal (5) és két barátunkkal indultunk a Momentum Mozgalom ünnepi piknikjére. A metró felé sietve fel is vázoltam a társaságnak, hogy én azt szeretném, ha pártoktól függetlenül együtt örülhetnénk és emlékezhetnénk. Iszogatni, eszegetni, játszani, beszélgetni, barátkozni kéne a közös ünnep alkalmából, nem pedig vonulni és szónokolni, egymást ekézni, erre annyi más nap áll rendelkezésünkre.

És ez várt pontosan, na jó: szinte pontosan a Ligetben. Pár sátor alkotott egy kört, középen üres placc, ahol sétáltak az emberek, néhányan tollasoztak. Sok gyerek lila lufikkal rohangált, egy sátornál társasjátékokat játszottak felnőttek és gyerekek vegyesen. Egy másik sátornál sportszereket lehetett kérni, labdát, tollast, frizbit. Volt lufi hajtogató bohóc és kézműves sátrak, ahol kokárdát, csákót, trikolór virágot és zászlót lehetett készíteni. Mi a lányommal ide libbentünk be, amíg a barátaink körbe sétáltak. Bár az aktivisták nem voltak a helyzet magaslatán a papírcsákó készítés terén, de lelkesek voltak és hagytak kibontakozni, sőt vihogva még a Liberálisoktól beszerzett papír zászlóinkra is vigyáztak. A lányom nagyon boldog volt a kissé csálé papírcsákóval, amit közösen ragasztottunk és kapcsoztunk. Közben meséltem neki a kokárdáról és még egyszer el kellett mondanom neki, hogy ki volt a Petőfi Sándor és miért harcoltak aztán a király, a császár ellen. Élvezte és én is.

Aztán mi is körbesétáltunk, volt valami beszéd is, amiről lemaradtunk, de akit érdekelt az leülhetett a Momentumosokkal beszélgetni. Jó sok érdeklődőjük volt. Én inkább a színházi sátor meg a sport sátor felé terelgettem a leányt és kértünk egy frizbit, amit két perc alatt megtanult használni. Jó egy órát frizbiztünk, néha ketten, néha bevontunk másokat is és végül csak azért hagytuk abba, mert egyre többen jöttek a Vajdahunyad vár irányából gőzölgő óriás perecekkel a kezükben.

Így aztán mi is átsétáltunk perecért és hirtelen a magyar valóságba csöppentünk. Két stand a vár tövében, előttük kígyózó sorok. Forralt bor, gyanús kinézetű rétesek és perec, méregdrágán, kétes tisztaságú pultból. Borzasztó volt. Mondtam a srácnak, hogy mi nem kérjük, hogy betegye a szendvicssütőbe melegedni a perecet, szeretjük hidegen, de szomorúan rám nézett és mondta, hogy az tilos, csak melegen árulhatja. Nem értettem a dolgot, míg kézbe nem fogtuk a perecet és kőkemény volt. Ezek kiszáradt perecek voltak, amiket a melegítéssel az üzlet idejére normál állagúra hoztak.

Elropogtattuk a perecet, visszasétáltunk a Momentumosokhoz. Még elvoltunk egy kicsit, a barátainkra vártunk, de ők belemélyedtek a beszélgetésbe, mi végül haza indultunk.

Remek délután volt, amire mindketten (remélem) emlékezni fogunk a lányommal. Én biztosan. Végre sikerült úgy megünnepelni március 15.-ét, ahogy mindig szerettem volna.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://artatlanrafestve.blog.hu/api/trackback/id/tr2112341663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.